Mai írásomban egy kicsit a múltba révedve (nem elvesztve a kapcsolatot a jelennel)) szeretném kedves olvasóimat a stúdiós világ egy kevésbé ismert mellékutcájába meginvitálni amolyan virtuális sétálgatásra. Jobbról-balról érdekes házikókkal leszünk körbevéve, mégpedig 500-as formátumban, különböző modulokkal megtöltve. Ezek a házak szervesen kapcsolódnak az analóg audió világához, nekünk házi stúdiósoknak pedig megfizethető alternatívát kínálnak az áhított professzionális hangzás elérésére.
Több mint fél évszázada van jelen az 500-as formátum a profi stúdiók világában, mely létrejöttét két rendkívül jó mérnöki, illetve látnoki képességekkel megáldott úttörőnek köszönheti. Népszerűsége a szabvány moduláris felépítéséből kifolyólag is nagy. De mit is jelöl a szám és miért annyira nagyszerű? Lássuk.
TÖRTÉNELEMMEL ÁTSZŐTT PROLÓG
1967-ben Lou Lindauer és Saul Walker egy keverőpultot tervezett az Apostolic Recording Studio számára, New York első 12 sávos hangstúdiójának. A mérnökök által feltalált keverőpult moduláris kialakítása lett az úgynevezett 500-as formátum. Tervezéskor szem előtt tartották, hogyha egy esetleges meghibásodás következik be, ezeket a modulokat sokkal gyorsabban lehet cserélni, mint teljesen megbontani magát a pultot. Az alsó képen pirossal bekarikázva láthatóak a keverőpultban ezek a cserélhető, 500-as formátumú modulok. Ezeket a modulokat tulajdonképpen úgy kell elképzelni, mint az asztali számítógépekbe rakható bővítőkártyákat.
Walker és Lindauer aztán 1969-ben megalapította az API névre hallgató céget (Automated Processes Inc.). Az API 500-as sorozatú, keverőpultban cserélgethető moduljai közé tartozott az 512C előerősítő, az 525 kompresszor, az 527 kompresszor, az 550A és 550B félparametrikus hangszínszabályzók, valamint az 560 grafikus hangszínszabályzó. Itt fontosnak tartom megjegyezni, hogy ezek a modulok sok nagy stúdióban nagy becsben tartott eszközök a mai napig.
Az 1970-es évek közepén néhány leleményes hangmérnök elkezdte az egyes modulokat eltávolítani az API keverőpultjaiból, mert a megszokott hangkaraktert a pulttól függetlenül is szerették volna viszonthallani. A kezdetekben házilag készített tartórendszerekbe szerelték ezeket. Az 1978-as év folyamán a Datatronix nevű amerikai cég licensz szerződést kötött az API jogtulajdonosaival, és ennek eredményeként piacra dobott egy 10 foglalatos 500-as formátumú házat, 19″ rack kivitelben, Dataronix API 500 series néven.
1985-ben az API eszközeit egy Paul Wolff nevű úriember vásárolta meg. A növekvő keresletre reagálva nem sokkal később Wolff bemutatta az API Lunchbox egységet, amely egy hordozható ház volt, és az 500-as sorozatú modulok befogadására szolgált. A Lunchbox elnevezés viccesen utalt a mobilitásra, hiszen jelentése uzsonnás doboz, melyet könnyedén magunkkal vihetünk bárhova. Ezek az eszközök 2, 6 és 10 foglalatos konfigurációban voltak elérhetőek akkoriban.
Köszönhetően a már említett mobilitásnak, hogy a hangmérnökök magukkal vihették tulajdonképpen bárhova kedvenc felvételi láncukat, az 500-as formátum népszerűsége a 2000-es évek közepére jelentősen megugrott. 2020-ra már több száz különféle 500-as sorozatú modul volt a piacon. Az előfokokon át a kompresszorokig, limiterekig, hangszínszabályozókig, gyakorlatilag le lett zsugorítva a házakba passzoló méretre. Az API mellett számos nagy név, köztük a NEVE, SSL, Aphex, Elysia, Shadow Hills és egyéb gyártók is képviseltetik magukat ebben a szegmensben
A HÁZ
A modulok minősége mellett rendkívül fontos az ezeket fogadó ház tápegysége is, mely az áramellátást biztosítja. Egy-két kivételtől eltekintve elmondható, hogy ezek a tápok a készülékházon belül kapnak helyet. Emiatt fontos a megfelelő hűtés és a stabil tápfeszültség. Egy olcsóbb termék beszerzésével együtt rengeteg probléma is érkezhet, hiszen a nem megfelelő táplálás miatt a modulok működése sem lesz optimális, szélsőséges esetben maradandó károsodást is szenvedhetnek több százezres eszközeink.
Egy neves gyártó eszközét választva ez a rizikó nem áll fenn, igaz a minőségért mélyen a zsebbe kell nyúlni. A fenti képen látható Rupert Neve Designs R6 házért jelenleg 330 000 forintot kell a kasszánál hagynunk. Robosztus és kifogástalan összeépítési minősége azt sugallja, hogy évtizedekig hű társunk a modulok gyakori csereberélgetése mellett is. Tápellátás szempontjából az R6 a szabványban előírt áram másfélszeresét nyújtja, ezzel akadályozza meg, hogy a tápsínek alulteljesítsenek váratlan túlterhelés hatására.
A problémás modulok hibakeresését az előlapon található áramfelvételt-jelző LED sor segítségével végezhetjük. A belső tápot nagy figyelemmel tervezték meg, mely duplán árnyékolt és semelyik csatornára sem szól át.
MIVEL KEZDJÜNK OTTHONI STÚDIÓBAN?
Mint elhangzott nem egy olcsó mulatság ez, viszont van alternatíva a valóság talaján maradáshoz. Az ausztrál MIDAS neve a keverőpultok világából sokak számára ismerősen csenghet. A cég kínálatában is találhatunk az 500-as formátumból házat, illetve modulokat egyaránt. Nagyon jó ár/érték aránya ideális kezdő eszközzé teszi. A jelenleg 110 000 forintot kóstáló MIDAS Legend L6 névre hallgató házba 6 modult tehetünk.
A cég kínálatában 3 különböző funkciót betöltő modul érhető el egy előfok, egy kompresszor és egy hangszínszabályozó segítségével formálhatjuk a kívánt hangképet. A modulok darabonként 100 000 Ft körüli összegbe kerülnek, amelyek olcsónak mondhatóak pl. egy ugyanilyen formátumú AMS-Neve 1073 LB csaknem félmilliós árához viszonyítva. Későbbiekben zsebünknek megfelelően persze bepattinthatunk egy ilyet is a kék házikóba…
ZÁRÁSKÉNT
Ami az 500-as formátum mellett szól a hordozhatóságán felül, hogy a méretükkel egyenes arányosságban az áruk is jóval kisebb a nagytesókénál. Hangminőségben, működésben pedig semmilyen különbség sincs. Nézzünk egy konkrét példát. Egy NEVE 1073 SPX 19″ rack változatban 880 000 forintért vihető, ennek az 500-as formátumú változata az AMS-Neve 1073 LB „csupán” 470 000 Ft. Azért ez szerintem nem hangzik rosszul. Adalékként a végére még hozzátenném, hogy a retróhoz hasonlóan, ezek az eszközök sem mennek ki soha a divatból.