NEM FOGOD OLCSÓN MEGÚSZNI

A 2020-as év folyamán, több hónapnyi töprengés után szántam el magam egy 13 collos Intel chipes MacBook Pro megvásárlására. Használt, de jó állapotú gép mellett döntöttem, próbálva ezzel is csökkenteni a kockázatot, ha esetleg mégsem jönne be az almás rendszer. Két dolog is befolyásolta a döntésem. Az első, hogy az Avid Media Composer és ProTools napi szintű használata egyre nyűgösebbé vált számomra, sajnos a szoftver fejlesztője nem vette észre, hogy eljárt felettük az idő. Az Apple Final Cut és Logic Pro nevű terméke egyre profibb lett mind tudásra, mind kinézetre, ami nekem is szemet szúrt. A másik dolog, hogy akkoriban már kezdett elterjedni ez az előfizetősdi-rendszer több szoftver gyártónál is. Az Apple termékekért viszont csak egyszer kellett fizetni és nem is horror összeget, ami véglegesen meggyőzött. Persze hardver oldalon (MacBook és a többi Mac rendszerű gép) azért nem annyira visszafogott az Apple-féle árképzés.

Az Apple féle ökoszisztéma, vagyis a rendszer egyébként kitűnően együttműködik, köszönhetően a sokak által vitatott zártságának. A szoftver rendkívüli mértékben optimalizálva van a hardverre, hiszen a fejlesztés házon belül történik. A programok szélsebesen futnak, de csodák itt sincsenek. Amennyiben kreatív alkotásra (videó vágás, zeneszerkesztés) is használni fogjuk gépünket, izmos vasat kell választani már az elején. Mivel az alkotóelemek többsége alaplapra forrasztott, a későbbiekben bővíteni nem tudunk! Ezt nagyon fontos szem előtt tartani. Ebben a cikkben segíteni szeretnék tapasztalataimat megosztva az „első bálozók” vagyis első Mac gépüket vásárlók részére.

A SILICON-SZTORI

2020 novemberében a cupertinói cég áttért az Intel processzorokról, a saját fejlesztésű Apple Silicon chipekre. Ez alapjaiban változtatta meg a Mac gépek teljesítményét és hatékonyságát. Az Apple Silicon egy integrált chip, ami a központi processzort, videó chipet, memóriát és más vezérlőket is egyben tartalmaz. Emiatt sokkal gyorsabbak és energiahatékonyabbak lettek, mint az előző generációs Intel alapú gépek.

Az energiahatékonyságra példaként felhozhatjuk az új chippel szerelt MacBook Pro gépek 20 (!) órás működési idejét, amely a Windows világban értelmezhetetlen fogalom. Van más gond is persze a Bill Gates által összeollózott, operációs rendszernek csúfolt tákolmánnyal, de arról majd egy másik írásban elmélkednék. Emellett kiemelném még az új generációs gépek működési zajszintjét, ami az Intel chipes társaikhoz képest gyakorlatilag elenyésző. Tapasztalatból mondom, kb. porszívó szinten pörögtek a ventik komoly munka esetén a szerencsétlen Intel alapú MacBook laptopokban. Szóval az Apple Silicon jött, látott, győzött.

A VAKVÁGÁNY ELKERÜLÉSE

Neten rendszeresen szembejövő dolog, hogy akik videós és hang munkával foglalkoznak, jó részük az Apple rendszere mellett dönt. Sokan úgy gondolják ez amolyan divat-dolog (vannak persze esetek, hogy így van) és státusz szimbólumként veszik az emberek. Évtizedes Windows használat után kijelenthetem, hogy komoly munka esetén egyértelműen az almás rendszer van előnyben stabil és gördülékeny működése miatt.

Az Apple árazása nagyon cseles. A reklámokban felbukkanó alap konfigurációk ára elsőre nagyon vonzónak tűnik, de ezek a már említett kreatív alkotómunkára meglátásom szerint alkalmatlanok. Szerintem a legtöbben 4-5 éves használatban gondolkodnak, ehhez pedig nem árt már az elején a megfelelő eszközt választani. Sokan itt követik el az első hibát, spórolási célzattal. Ennek előbb-utóbb csalódás lesz a vége, amely eladással, illetve egy jobb teljesítményű gép újbóli vásárlásával lesz várhatóan orvosolva. Lássuk mik a lehetőségek!

MACBOOK AIR vs MACBOOK PRO

Az Apple jelenlegi legkompaktabb laptopja a MacBook Air, kiemelkedő 16-18 órás üzemidővel és méretből adódóan kitűnő hordozhatósággal rendelkezik. Nagyon csendes működésű, köszönhetően a passzív hűtésnek, vagyis nincs benne ventillátor. Vágáskor vagy zeneszerkesztéskor viszont hiába az új tervezés, a processzor elkerülhetetlenül melegedni fog a számításigényes szoftvereknek köszönhetően. Ezt az Apple az órajel csökkentésével ellensúlyozza, tehát visszaveszi a teljesítményt a háttérben. Az eredménye akadozás, szélsőséges esetekben pedig fagyás lesz, ami valljuk be elég idegesítő dolog ennyi pénzért.

A másik komoly különbség a gépen található csatlakozók száma, illetve fajtája. A fenti képen látható, hogy nem véletlenül szerepel az a „Pro” szócska a jobb oldali MacBook nevében. Gondoljunk csak bele, bekötünk egy külső hangkártyát és egy plusz monitort az Air aljzataiba és máris kifogytunk a helyekből. Ha külső SSD is van, vagy kártyáról szeretnénk másolni, szükségünk lesz egy minőségi, nagy sebességű HUB-ra, amely további 30-40 ezer forintos tétel. A MacBook Air kitűnő irodai, médiafogyasztási célokra és itt meg is áll a tudomány. Hiába bizonygatja bárki is, hogy milyen jól tud dolgozni rajta. Ha komolyan meló van, csakis a MacBook Pro modellek az opciók.

Apple MacBook Pro

A fenti képen is látható, hogy a MacBook Pro modellekből 2 fajta kapható, 14″ és 16″ collos méretben. A különbség természetesen az árban is megmutatkozik. Nyilván akik sokat utaznak, a kisebbik modellt részesítik majd előnyben. Személyes tapasztalatomból merítve mégis a 16″-os modellt ajánlanám, ez már amolyan asztali méretű masina, amelyhez nem feltétlen kell csatlakoztatni külső monitort. További adalékként elmondanám, hogy a MacBook Pro 16″ collos laptopok háza a kijelző méretéből adódóan nagyobb, emiatt a hűtése is jóval hatékonyabb, mint a 14″ collos Pro modelleknek. Egy kicsit jobb a beépített hangszórók minősége is. Legalább 32 GB memóriával és 1 TB tárhellyel rendelkező modellt válasszunk, célozhatunk feljebb is persze. Ez árban másfél-kétmillió forintos kiadást fog jelenti. Ennyit a hordozható almákról, most jöjjön az asztali kategória.

MAC MINI vs MAC STUDIO

Az Apple eme két asztali gépe is a saját fejlesztésű „M” szériás chipekkel érkezik, a képlet itt is hasonló a hordozható gépekéhez, utólagos bővítésre nincs mód hivatalosan. A két gép méretben és a csatlakozó számában is jelentősen eltérő, melyre nevük is utal. A lenti képen ez jól látható. Érdemes odafigyelni vásárláskor, főleg a későbbi felhasználást szem előtt tartva. Nem szégyen egy hozzáértő ismerőst megkérdezni, akár jómagamat is. 🙂

A Mac Mini modellt sok helyen amolyan ár/érték bajnoknak tartják. Az alapoktól áttervezett M4 processzoros gépeket, ahogy a lenti képen is látható, bámulatosan összezsugorította az Apple. Kevés helyet foglal az asztalunkon és látványnak sem utolsó. Persze ha elkezdjük a jobb cuccokat pakolni az alap konfigurációra, itt is millió fölé szalad az árcédula. A Pro chipes modell indulóára 680 ezer forint jelenleg, amelyben 24 GB ram és 512 GB tárhely van, ami nem valami acélos ennyiért…

Mac Mini M4

Én egy 64 GB memóriával és 1 TB tárhellyel ellátott modellt ajánlanék otthoni stúdiózásra, főleg ha sok effektet és virtuális hangszert használunk hangszerkesztőnkben, ami a memóriában tanyázik elsődlegesen. A nagyobb tárhely pedig a Logic Pro mintegy 90 GB méretű hangminta könyvtárához sem jön rosszul. Az árszint közelsége miatt azonban már lehet inkább a Mac Studio felé kacsintgatnék személy szerint. Itt már elérhető a „Max” és a bődületes teljesítményű „Ultra” chip. Nem beszélve a becsületes méretű hűtésről, mely a ház felső részét tölti ki.

A Mac Studio valóban a professzionális felhasználókat vette célba, bizonyítja ezt a maximálisan elérhető memória és tárhely mennyisége. Poénból kimaxoltam az Apple oldalán található konfigurátorban a gépet: M3 Ultra chip, 512 GB RAM és 16 TB (!) SSD társaságában. A kassza 6,5 millió forintot mutatott. Nem tudom van-e jelenleg ember, aki ezt ki tudja használni. Visszatérve a való világba, az én ajánlásom amely hosszabb távra is vállalható: M4 Max chip, 64 GB ram, 2 TB SSD, ami jelenleg 1,6 millió forintot kóstál. Tudom bődületesen sok, viszont tényleg sok évig hangstúdiónk szíveként fog dobogni. Ide értve azt is, ha tovább lépünk professzionális szintre.

Mivel az Apple nem jótékonysági szervezet, a gépek dobozában csupán egy tápkábelt találunk. Szükségünk lesz beviteli eszközre, vagyis billentyűzetre és egérre. A gyári Magic Keyboard és Magic Mouse eszközöket ajánlom, ezek fognak megfelelően együttműködni a vasakkal. Mindkettő beépített akkumulátorral rendelkezik, tapasztalataim szerint havonta elég tölteni őket intenzív felhasználás mellett. Ezek megvásárlása együttesen további 70 ezer forintunkba fog kerülni. Könnyebbség talán abban van, hogy meglévő (akár régebbi) monitorunkat is használhatjuk megjelenítőként.

ZÁRSZÓ

Tisztában vagyok vele, hogy ez a cikk egy szakíráshoz viszonyítva hemzseg a hiányosságoktól, sok dolog csak érintőlegesen került megemlítésre és kihagytam az iMac családot is (nem véletlenül). Szándékom szerint egy kis segítséget szerettem volna adni a vásárláson gondolkozóknak, mert az összeg ami kicsengetésre kerül, elég fájdalmas. Azt a bizonyos révészt vagy így, vagy úgy bizony meg kell fizetnünk. Az Apple működése marketing szempontból patikamérlegen van kimérve és a jelek szerint nagyon is jól működik. Pénzünkért viszont stabil rendszert, irodai, videó- és hangszerkesztő alkalmazásokat kapunk további felár nélkül.